Határtalanul 2016

A murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Iskola és a zalaszentbalázsi Petőfi Sándor Általános Iskola az idei évben is közös kiránduláson vett részt a Határtalanul programban. 2016-ban a Felvidékre mentek közös történelmi túrára a 7. osztályosok. Az idei történelmi kirándulás programjában szerepelt Mikszáthfalva, azaz Szklabonya, ahol Mikszáth Kálmán született. Jártunk az emlékmúzeumban, ahol megnézhettük az életéhez kapcsolódó fotókat, kézírásos műveit. Ezután Alsósztregovára utaztunk, ahol megnézhettük a Madách-kastélyt. Utunkat Patakaljára folytattuk, itt a faluban reneszánsz  Balassa kastély áll. Ezután Losonc városát tekintettük meg. Az első nap utolsó állomása a füleki vár volt. Egy egykori vulkán lekopott bazaltperemére épült középkori erődítmény Szlovákiában, Fülek város közepén. A sasfészek Nógrád legjelentősebb műemléke.

A második napot a Gombaszögi-barlangban kezdtük, mely   a Szlovák-karszt Nemzeti Park legjelentősebb barlangjai közé tartozik. Főleg szalmacseppköveiről ismert. A Szlovák- és Aggteleki-karszt barlangvilága keretében a világ természeti örökségének jegyzékén szerepel.

A cseppkőbarlang után megnéztük Krasznahorka büszke várát, melynek egy része 2012-ben leégett, a felújítási munkák még tartanak, így nem mehettünk be a várba, csak kívülről csodálhattuk meg. S mivel Krasznahorkán van a vár utolsó tulajdonosa  Gróf Andrássy Dénes által épített Andrássyék mauzóleuma, amely egyféle szlovák Tádzs Mahal, ezért ezt is megnéztük. A gróf, felesége (Hablawetz Franciska) halála után nagyszabású mauzóleumot építtetett szerelme emlékére. Nemcsak maga az épület van szobrokkal díszítve, de a mellette található park is.

Még ezen a napon megnéztük Rozsnyó város belvárosát is. Ezen a napon esett az eső, de ez nem vette el kedvünket, ellátogattunk Gömörbe. Gömör  Gömör és Kis-Hont vármegye székhelye volt a Magyar Királyság területén. Ma Mátyás király bronz szobrával dicsekedhet, igaz kapával ábrázolják a király, mert megkapáltatta a Gömör környéki nemeseket, és Cinka Panna szobra található itt. Ezután elmentünk Feledre, megkeresni Vécsey Károly családjának nemesi kúriáját.

A harmadik napon látogatás tettünk a rozsnyói Fábry Zoltán Óvoda Alapiskola és Középiskolában, mely magyar nyelvű iskola. Itt megtudtuk, hogy az általános iskolában 260 diák van. Az iskola kertjében elültettünk egy fát a közös barátság jelképeként.

Folytattuk utunkat Jászóra, ahol megcsodáltuk az építészeti ékessége a nemzeti kulturális műemlékek közé sorolt barokk premontrei kolostorkomplexumot.

Majd megnéztük, hogyan működött egy vas hámor Medzevben.

Történelmi túránk utolsó állomása Kassa volt. Itt megnéztük a főteret, ahol minden kis palotának magyar családhoz tartozó történelme van. Megcsodáltuk a kasai dómot, a Szent Erzsébet-székesegyházat. Külön érdekesség volt nekünk, mint Zrínyi iskolának, hogy a dóm kriptájában van elhelyezve II. Rákóczi Ferenc csontjai, aki Zrínyi Ilona fia volt. Illetve Zrínyi Ilonának is a koponya csontja.

Megnéztük Rákóczi fejedelem rodostói házának a pontos másolatát is.

Nekünk, mint Zrínyi iskolának a történelmi túra azért is fontos volt, mert követtük a Zrínyiek vérvonalát, Zrínyi Ilona és fia II. Rákóczi fejedelem útját a Felvidéken.

Képek iit láthatóak:

Alsó Szregova Madách-kastély:goo.gl/photos/z36XXJS5XofRRHN27

Kassa Rodostó udvar:goo.gl/photos/c8yDBR3SHFVDBghW6

Kassai dóm:goo.gl/photos/5qfdJdEdCbjuejec9

Kassa belvárosa:goo.gl/photos/y2Sq4Z8fYkwGbi4M8

Medzev Vashámor:goo.gl/photos/meMATdyiiz4mdKbr7

Jászó apatság:goo.gl/photos/xxuuUG32wxYTrSmZ6

Rozsnyó magyar iskola:goo.gl/photos/L1UXaxQg9vvixf7K9

Szállásunk Chata Hamor:goo.gl/photos/oJ98AN7kixtMW1dDA

Feled:goo.gl/photos/wEmmJcTQ7bg4Mswu9

Gömörben:goo.gl/photos/yxcTo4dtWhPyg8hq6

Csetneki templom:goo.gl/photos/4SqLVDHgvCZWnvUq5

Rozsnyó belvárosa:goo.gl/photos/TrDwkd6aLKQtRS3T8

Andrsássy-Mauzóleum:goo.gl/photos/WyhbNr8CWoBiFRt78

Krasznahorka vára:goo.gl/photos/KJcVXg9qxt4wrvue6

Gombaszögi-barlang:goo.gl/photos/HEH4EKdmVJXt8p5LA

Fülek, Füleki vár:goo.gl/photos/i3nmFckycSNjhqTr8

Losonc:goo.gl/photos/ovCdTqwwtBtJgaP98

Patakalja Balassa kastély:goo.gl/photos/k32xLRyuJiCUmsBPA

Mikszáth falva- Szklabonya:goo.gl/photos/EGnyMpkMQb7HkY3c9

 

Pályázatok