Mura Kupa 2026 január 17.

Mura Kupa futóversenyt 2026. január 17-én került megrendezésre.
A Zrínyi Miklós Általános Iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közös rendezvénye sok-sok éve az első futóverseny az új esztendőben.
Dr. Rácz Erika tanárnő beszámolója az eseményről:
Hideg idő, szép havas táj, csúszós pálya fogadta az idei Mura Kupa futóverseny résztvevőit. A nem szokványos időjárás ellenére 123 versenyző (119 + 4 óvodás) futott a Mura folyót ábrázoló befutóéremért, a Szilágyi Istvánné nyugdíjas tanárnő által készített batikolt rajtszámban. Amint a neve is mutatja, minden célba ért versenyzőnek járt a befutóérem. Az egyes kategóriák első három helyezettje érmet és oklevelet, a győztesek babérkoszorút, a félmaraton, negyedmaraton, nyolcadmaraton és tizenhatod maraton távok abszolút első helyezettjei pedig kupát is kaptak a teljesítményükért.
A versenyzők a Mura mentéről, Nagykanizsáról, Zala Vármegye különböző településeiről, Kaposvárról, a Balaton mellől, valamint Muraközből érkeztek. Örülünk, hogy ezen a napon és ebben az igazán télies időben, a mi versenyünket választották.
Akik létszámát keveselltük: a mi iskolánkból csak 12 tanuló és 3 szülő, nagyszülő képviseltette magát a versenyen- futóként. Így is 4 aranyérmet, és egy ezüstöt szereztek. A településen élő önkéntesek, volt és mostani kollégák, volt tanítványok viszont nagyon szép számmal segítették a verseny zavartalan lebonyolítását.
Név szerint:
Abonyi Józsefné, Abonyi Györgyné, Balassa Bernadett, Bedi Gyöngyi, Blazsetin Bernadett, Czigányné Bízó Mária, Csicsek Mihály Dr., Deák Regina, Gadányi Ferencné, Gerendás János, Gyergyák Sára, Hermann Beáta, Hermann Lilla, Kalinics Lara, Kondricz Andrea, Kovács Alex, Kovács Balázs, Kovács György, Kovács Viktor, Lengyelné Lovrek Hajnalka, Málek Éva, Menczigár Mónika, Novák Henriett, Nagy Mónika, Olaszné Slánicz Anikó, Pávlicz Veronika, Pintér Anica, Pozsonyi Csilla, Kiss Gyuláné-Tátrai Gyöngyi, Téczely Adrienn, Tóth Dénes, Sántáné Balogh Mária, Sánta János, Sántáné Sáfrányos Anikó, Söveges Botond, Söveges Csongor, Szilágyi Istvánné, Vargovics Józsefné, Veszelszki Nikolett, Virovecz Zsombor.

Kapcsolódó galéria

Mura Kupa 2026 január 17.

Pályázatok